A cikk szerzõje:
IdealBody®
A cikk szerzõje:
IdealBody®
A kollagén felszívódása eltérő a kollagén készítmények típusától függően. Kereskedelmi forgalomban kapható por és kapszula formájában, de injekcióval is megoldható a pótlása. Napjainkban azonban már egyre többen választják a folyékony kollagént tartalmazó szépségitalokat, ha a bőr feszességének megőrzéséről van szó.
A kollagén termelődésének lassulása már a húszas éveink közepén megkezdődik. Harminc és negyven éves korunkra jelentősen csökken a szintje a szervezetünkben. Majd ötven és hatvan éves korunkra szinte teljesen leáll a termelődése. A kozmetikai ipar jó ideje kísérletezik a kollagén hatékony pótlásával, azonban sokáig úgy tűnt, hogy a kollagén nem tud kellően felszívódni a nagy molekulái miatt. De mi van akkor, ha a kollagént folyékony állapotban fogyasztjuk? Ez vajon segíti a kollagén felszívódását?
A folyékony kollagén egy speciális kollagén fajta. Molekuláit kisebb, könnyebben felszívódó részekre bontják, más szóval hidrolizálják.
A bőrgyógyászok korábban azt gondolták, hogy a szervezetbe bevitt kollagén lebomlik az emésztés során és nem jut el a bőrhöz. Valójában ennek az ellenkezője igaz. Miután a kollagén molekula szétesik a gyomorban, a részecskék bekerülnek a véráramba. Ezen keresztül pedig eljutnak egészen a bőrig. Ezzel párhuzamosan a hirtelen megemelkedett kollagénszint becsapja a szervezetet. Azt az üzenetet kapja, hogy csökkent a kollagén termelődés, ezért ideje cselekedni. Ez ösztönzi a fibroblasztokat (a kollagént termelő sejteket), hogy pótolják a hiányt, azaz hogy több kollagént állítsanak elő. A cikk írásakor a legjobban felszívódó kollagén tehát a kisebb molekulájú folyékony kollagén. Miért? Mert a jelenléte a természetes kollagén termelődést is fokozza.
Egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi kollagén-peptidet tartalmaz egy kollagén ital. Minél több van a napi adagban, annál hatékonyabb a készítmény. De mégis mennyi a javasolt napi kollagén bevitel?
Nincs egyetemesen elfogadott irányelv a kollagén adagolására vonatkozóan. Ám egy 2019-es tanulmány szerint napi 2,5-15 gramm közötti hidrolizált kollagén fogyasztása ajánlott az elérni vágyott cél függvényében. Például már napi 2,5 gramm kollagén is segíthet az ízületi fájdalmak enyhítésében és a bőr hidratáltságának fokozásában. A napi 5 gramm kollagén bevitel pedig jelentős előnyöket nyújthat a csontsűrűség növelésében. Ha pedig az izomtömeg növelése és a testösszetétel javítása a cél, akkor a napi 15 grammos kollagén adagolás lehet a legmegfelelőbb.
Vásárlás előtt érdemes ellenőrizni, hogy a kollagén peptiden kívül milyen egyéb hatóanyagokat tartalmaz a kiszemelt ital. Jó, ha minél több összetevő van benne, hiszen a gyönyörű bőr nem csak feszes, de egészséges és hidratált is! A különböző ízesítésű Collagen Coctail Komplex italokban ezért hialuronsav, elasztin, biotin, cink, C- és A-vitamin is található.
A kollagén felszívódását segíti számos tényező, amelyek összhangban működnek a szervezetünkkel. A C-vitamin kiemelkedő szerepet játszik ebben a folyamatban, mivel elősegíti kollagén szintézist. Ezért fontos, hogy étrendünkben bőségesen szerepeljenek a C-vitaminban gazdag élelmiszerek, mint a citrusfélék vagy a paprika. Emellett a réz és a cink bevitelére is érdemes odafigyelni, mivel ezek a mikroelemek kulcsfontosságúak a kollagén termelődésében. Talán nem meglepő, hogy a listán kiemelkedő szerepe van a bőséges vízfogyasztásnak is. Ugyanis a víz segít a tápanyagok hatékony szállításában és felszívódásában.
Végül pedig a tökéletes eredmény érdekében a kollagén formája is meghatározó. A hidrolizált jól felszívódó kollagén könnyebben hasznosul a szervezetben.
Próbáld ki bármelyik Collagen Coctail Komplex italunkat, és szépülj a gyümölcsös ízekbe zárt folyékony kollagénnel!
Még nincsenek termékek a kosaradban!
Szerintünk ezek érdekelhetnek.
A kiszállítás belföldön ingyenes!
Összesen
0 Ft
Biztosan törölni szeretnéd
a terméket a kosárból?
Add meg e-mail címedet és azonnal értestünk, amint a termék újra elérhető lesz a webshopon.
Sikeres bejelentkezés