BLOG

Koplalásmentes diéta anyukaként

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Nincs könnyű helyzete annak, aki kisgyermekes édesanyaként vág bele a fogyókúrába. Kevés idő jut önmagunkra, az állandó rohanás miatt sokszor csak bekapjuk, ami épp a kezünk ügyébe kerül, ráadásul a gyerekek maradéka is mindig anya tányérján köt ki. Szilvi sem volt ezzel másként, de egy évvel ezelőtt nagy döntést hozott. Ismerjétek meg, hogyan kezdődött Szilvi története.

Nem lesz meglepő a történetem: két gyermekem van, és a második terhesség után rajtam maradtak a kilók. Nem fogtam vissza magam sem a terhesség alatt, sem a szülés után, hiszen „szoptatni kell”, nem vonhatom meg magamtól a tápanyagokat. Később pedig, amikor visszatértem a munkába, ott volt nehezítésnek a „mini spájz”, azaz az íróasztalfiókom. Mivel nem vagyok édesszájú, így nem csokival volt tele, de a sós rágcsák, ropik, kekszek is megtették a hatásukat.

Tavaly márciusban döntöttem el, hogy ennek vége. A kisebbik gyerekem 4 éves volt ekkor, én pedig 78,8 kg a 173 centis magasságomhoz. Sokak szerint ez még nem tragikus, de én nem éreztem jól magam a bőrömben. Úgy éreztem magam, mint egy kötözött sonka, láttam, hogy tokásodok, 1-2 számmal nagyobb ruhákat hordtam… szörnyű érzés volt és tudtam, hogy lépnem kell.

Korábban szinte minden diétát kipróbáltam már, de most valami mást szerettem volna, mint az eddigiek. Így találtam rá az IdealBody honlapján az anyukáknak szóló felhívásra, és kapva kaptam az alkalmon. Gyakorlatilag rögtön eldöntöttem, hogy bele fogok vágni. Tetszett, hogy az IdealBody étkezést helyettesít, hogy nem kell koplalni a diéta során. Mint sok más nőnek, nekem is az volt a legnagyobb félelmem, hogy éhezni fogok, de itt már az első konzultáción megnyugtattak, hogy ha tartom a programot, ez nem fordulhat elő.

Szakértői tanácsadást is kértem a diéta mellé, ahol már az első alkalommal mindent részletesen átbeszéltünk: hogyan kell diétáznom, mire figyeljek, mi fog történni pontosan a következő hónapokban. A konzultáción 2-2,5 hónapot ígértek a kitűzött cél eléréséhez, és ez nagyon motiválónak tűnt. Én a 30 napos programra tettem le a voksomat, mert ez nem olyan intenzív, mint a 14 napos program, könnyebben betarthatónak tűnt a mindennapokban is. Emlékszem, szombaton kezdtem a diétát, hogy figyeljem magam: hogy alakul az éhség, tisztul-e a szerveztem, mi történik? Nagyon ígéretes volt, amit a tanácsadókkal megbeszéltünk, de azért kíváncsi voltam, hogy mindez a gyakorlatban hogy fog történni.

A diéta ideje alatt szigorúan tartottam magam az előírt étrendhez, a kilók pedig szépen elkezdtek leolvadni. Szinte napról napra láttam, ahogy átalakul a testem. Persze volt olyan időszak, amikor stagnálás következett be, lelassult a fogyás és elkenődtem, de nem adtam fel. A mélyebb időszakokban is tudtam, hogy meg fogom csinálni! Nagyon erős akaratú vagyok, ráadásul egy idő után vérszemet kaptam, a siker vitt előre, csakúgy, mint a pozitív visszajelzések, amikről legközelebb még mesélek.

Az IdealBody® a Turbó Diéta által kialakított, a magyar piacon már 20 éve jelen lévő diétás táplálkozási módszer, a sport és életmódváltás nélküli fogyás úttörője.  
A lényege a magas mennyiségű, és jó minőségű fehérjék bevitele, ami elengedhetetlen az ideális alak eléréséhez; az izomzat megtartásához, a szervezet megfelelő működéséhez, a zsírégetéshez és az anyagcsere-folyamatok problémamentes működéséhez. 
Az IdealBody® diétás turmixok egy teljes főétkezést helyettesítenek.  Módszerünkkel többszázezer embernek segítettünk már lefogyni, 9 féle alapízben és évente megújuló limitált ízben beszerezhető fehérje turmixainknak köszönhetően a szervezet minden fontos 
tápanyagot megkap a fogyókúra során
, így feltöltődik vitaminokkal, miközben szinte folyamatosan zsírbontó állapotban van!  A jojó effektus megelőzését ráadásul az egyedi összetétel tovább támogatja- mindezt német minőségben, tartósítószer nélkül. 
A diétázok 89 százaléka elégedett a termékekkel, és 10/9 vásárlónk másoknak is ajánlja a fogyókúrás fehérjeturmixokat

9 finom ízből választhatsz

EPER ízű IdealBody® diétás fehérje turmixpor

15 adag

Egyszerre frissítően zamatos és habosan krémes az EPER ízű IdealBody® turmixunk, ami valódi különlegesség, egyedi ízvilágot képvisel. Ez az étkezéshelyettesítő turmix gyorsan és egyszerűen, 2 perc alatt elkészíthető, és nagyon finom is. Használd fogyókúrához, vagy az egészséges mindennapok részeként reggelire, ebédre vagy vacsorára.

10990 Ft 21 Ft/g

Törlés

CSOKI ízű IdealBody® diétás fehérje turmixpor

GLUTÉNMENTES, 15 adag

A kedvenc ízetek, a nugátosan lágy CSOKIS IdealBody® turmix, mely hosszú évek óta közönségkedvenc és minden édesszájúnak élvezetessé teszi a fogyókúrát. Ez az étkezéshelyettesítő turmix gyorsan és egyszerűen, 2 perc alatt elkészíthető, és nagyon finom is. Használd fogyókúrához, vagy az egészséges mindennapok részeként reggelire, ebédre vagy vacsorára.

Gluténmentes, így az erre érzékenyek is bátran fogyaszthatják. 

10990 Ft 21 Ft/g

Törlés

CAPPUCCINO ízű IdealBody® diétás fehérje turmixpor

KOFFEINMENTES, 15 adag

Reggeli kávé nélkül neked sem indul jól a nap? Akkor a CAPPUCCINÓS IdealBody® turmixunkat pont neked találtuk ki. Ez az étkezéshelyettesítő turmix gyorsan és egyszerűen, 2 perc alatt elkészíthető, és nagyon finom is. Használd fogyókúrához, vagy az egészséges mindennapok részeként reggelire, ebédre vagy vacsorára.

10990 Ft 21 Ft/g

Törlés

MEGGY ízű IdealBody® diétás fehérje turmixpor

15 adag

Joghurtosan selymes, üdítően gyümölcsös MEGGYES IdealBody® turmix, ami valódi különlegesség, egyedi ízvilágot képvisel. Ez az étkezéshelyettesítő turmix gyorsan és egyszerűen, 2 perc alatt elkészíthető, és nagyon finom is. Használd fogyókúrához, vagy az egészséges mindennapok részeként reggelire, ebédre vagy vacsorára.

10990 Ft 21 Ft/g

Törlés

NATÚR ízű IdealBody® diétás fehérje turmixpor

GLUTÉN- és LAKTÓZMENTES, 15 adag

Laktóz- és gluténmentes, ráadásul ízesítetlen, szóval ha tartasz tőle, hogy nem jön be az ízvilágunk, válaszd a NATÚR ízű IdealBody® turmixot és dönts el te, milyen legyen az íze: ízesítheted energiamentes aromákkal, kakaóval, fehéjjal, csak a kísérletezőkedvet szabhat határt! Ez az étkezéshelyettesítő turmix gyorsan és egyszerűen, 2 perc alatt elkészíthető, és nagyon finom is. Használd fogyókúrához, vagy az egészséges mindennapok részeként reggelire, ebédre vagy vacsorára.

10990 Ft

Törlés
BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség