Sikertörténetek

Csilla sikertörténete a IdealBody®-val

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Csillának is az IdealBody®® Fogyi Klub segített az elindulásban. Elhatározás, kitartás és meglesz az eredmény is.

Neked is sikerülni fog, csak vágj bele!

Az én történetem 2006-ban kezdődött, amikor megszületett az első kisfiam. Én sokakkal ellentétben nem a terhesség alatt, hanem utána kezdtem el megállíthatatlanul hízni. Időm egyáltalán nem volt magamra, mivel a kisfiunk betegen született, a tüneteket iszonyatos nagy erőfeszítéssekkel sikerült évek alatt, ha nem is teljesen helyrehozni, de jelentős mértékben javítani. A hét minden napján kezelésekre jártunk és orvostól orvosig, ez olyannyira lefoglalt, hogy saját magammal nem foglalkoztam.

Az első feleszmélés

Akkor kaptam észbe, amikor tavaly második babát szerettünk volna. Rájöttem aztán, hogy nem is eshettem teherbe, mivel olyan mértékű súlyfeleslegem volt. Ekkor kezdtem el az első IdealBody® kúrát. A környezetem mosolygott (persze, megint fogyózik, de minek, úgyis visszaszedi, ez sem lesz eredményes....), a kollégáim hitetlenkedtek, aztán amikor túl voltam az első néhány napon és látták, hogy nem adom fel, sőt még azt is elviselem, hogy az irodában különböző ételek illata terjeng, elkezdtek figyelni, és naponta kérdezték, hogy vagyok és mennyit fogytam. Mínusz 6 kg lett az eredménye a két hetes intenzív kúrának!!! Úgy megörültem a sikernek, hogy elhatároztam, én bizony nem hagyom abba, szünetet tartok és kezdem újra.
Ebbe szólt bele az érkezni készülő baba, aki márciusban meg is született.
A hízási folyamatom ismét megkezdődött, szerencsére nem ugyanazon okból, most egyszerűen azért, mert képtelen voltam uralkodni az evési rohamaimon. Minden maradékot megettem, nehogy ki kelljen dobni, ha valaki evett én is csatlakoztam. De nem tudtam ellenállni az édességnek sem, iszonyatosan túlzásba vittem a nassolást. Persze mindehhez lelkes partnerem is volt, a Párom, azzal a különbséggel, hogy rajta nem látszott. Annyira...

A második feleszmélés

Novemberre depresszió kezdett eluralkodni rajtam, elég volt hozzá csak tükörbe néznem, de elmenni sem volt kedvem otthonról, a felöltözés maga volt a kínszenvedés, ugyanis nem jöttek rám a ruháim, vagy ha igen, akkor is látszott, hogy bizony egy mérettel nagyobb kellene. Nem mertem mérlegre állni, rettegtem. Aztán összeszedtem magam és az egyik reggel megtettem: a 177 cm magasságomhoz 118,5 kg társult, 50/52-es ruhamérettel. Könnyek közt rá kellett jönnöm, hogy a sportos alakom réges-régen a múlté, iszonyatos súlyfelesleggel küzdök és ez már betegség, ha nem változtatok végem van.

IdealBody®

Ekkor érkezett egy mail az IdealBody® Központtól. Elsőre nem is hittem el, amit olvasok. Részt vehetek a Fogyi Klubban, rajtam áll... Sírva elküldtem egy hatalmas "IGEN"-t válasznak. Ezt követően hamarosan újra elkezdtem a két hetes intenzív diétát, egy csapat sorstárssal, és Laura segítő, lelkes csapatával, akik mindenben támogattak minket a kúra során. Töretlen elszántsággal vágtam bele. Az első 2-4 nap nagyon kemény próbatétel volt, de ahogy átlendültem a holtponton, már vígan sütöttem-főztem otthon, néztem, ahogy a családom ebédel vagy éppen vacsorázik, nem okozott gondot, hogy nem ehetek, azon egyszerű okból, hogy nem voltam éhes. Pont én, aki egész nap evett azelőtt, nem is értettem magam.

Az eredmények

Aztán világossá vált, hogy bizony tényleg nem vagyok éhes, ha enni akartam az is csak amiatt volt, hogy megláttam az ételt. Ha belegondoltam úgy igazán, hogy most éhes vagyok-e, arra jöttem rá, hogy bizony csak a szemem kívánja. A gyomrom nem éhes, csak az agyam. És innentől igaz az, hogy minden fejben dől el. Mert ott a fejem akart enni, nem pedig a gyomrom. Ha eldöntöd, hogy nem eszel, nem is fogsz feleslegesen enni. Jelenleg 109,5 kg vagyok, a kúra 5 hete ért véget, de nem híztam vissza semennyit sem, pedig a Karácsonyon már túl vagyunk! :-) Mínusz 9 kg-tól búcsúztam el a két hetes intenzív kúra alatt, ami ráadásul nem kevés cm-ben volt mérhető, elővehettem a 48-as méretű ruháimat! A sikerhez hozzátartozik, hogy továbbra sem adom fel, a fa alatt pedig ott lapultak az IdealBody®-s® dobozok a következő kúrámhoz. A családom sem ússza meg az elhatározásomat, ugyanis kidobtam a fehér lisztet és a cukrot a konyhámból, feltöltöttem az éléskamrát salátával, zöldségekkel és még több gyümölccsel. A süteményeket és az ünnepi menüt is ennek megfelelően készítettem el, valószínűleg ennek köszönhető, hogy tartom a súlyomat. Nem mellékesen pedig mindannyiunkra ráfér az egészséges életmód. Elhatározás, kitartás és meglesz az eredmény is.
Köszönöm Laurának és az IdealBody® csapatának, hogy a segítségemre siettek és megmentettek, mert bizony ez történt!!!

Boldog,IdealBody®-s Újévet kívánok mindenkinek!
Csilla

UI.: Ma 2012. június  21-e van, mostanra az összes elhagyott kilóm száma: 16 kg! A képen lévő rövidnaci 46-os méretű…!  Az 50/52 méretem már a múlté! És még nincs vége! Köszönöm Nektek!

BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség