Sikertörténetek

Feleség – 19 kilóval könnyebben!

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Életem legfontosabb napjára végre elérhettem az álomalakot, amire mindig is vágytam! Imádtam mindhárom turmix ízét, és a kilók csak úgy olvadtak le rólam!

„Nehéz” kezdetek
 

Világéletemben duci kislány voltam, ebből lettem duci nagylány. Én aztán mindenféle diétát kipróbáltam, akár a diéták nagykönyvét is megírhatnám. Bár nem lenne túl sikeres: általában egyik sem működött túl jól. Volt is ruhatáram három méretben – az állandó ingadozás követésére.

Ráadásul az a típus vagyok, aki boldogságában hízik. Így, amikor megismerkedtem Tamással, és összeköltöztünk, arra lettem figyelmes, hogy a legnagyobb méretű ruháim is kezdenek feszülni rajtam. Bár párom nem nehezményezte a dolgot, én annál inkább.


Az IdealBody® segített!
 

Arra gondoltam: azonnal tennem kell valamit, főleg, hogy már csak három hónap volt hátra az esküvőmig. El is kezdtem járni a közeli fitneszterembe, és ekkor ért életem legnagyobb szerencséje: megismerkedtem az IdealBody®-val®.

14 napos Intenzív Program éppen nekem való volt: nem kellett számolgatni, méricskélni, mindig magammal vihettem a turmix adagomat. Ráadásul éhes sem voltam a két hét alatt egyáltalán! Ha elbizonytalanodtam a Tanácsadók mindig segítettek. Az első kúra ideje alatt hipp-hopp megszabadultam 7 kilótól – és még két és fél hónap volt a nagy napig!


Életem legboldogabb napja
 

Május: a menyasszonyok hónapja. Az én esküvőm is májusban volt. Márciusban és áprilisban a lázas szervezés mellett nem is lett volna időm enni: még jobb volt az IdealBody®®! Imádtam mindhárom turmix ízét, és a kilók csak úgy olvadtak le rólam! Mire május eleje lett, azt vettem észre, hogy a legkisebb ruhatáram is nagy. Kicsit nehéz volt a korábban lefoglalt menyasszonyi ruhát kisebbre cserélni, de szerencsére sikerült – a ruhaszalon munkatársainak is ajánlottam a diétát, és ezzel levettem őket a lábukról!

Azon a bizonyos májusi délutánon olyan vékony voltam, mint még soha. A három hónap alatt 19 kilót adtam le. Tamás pedig elérzékenyülve várta az oltárnál immár karcsú menyasszonyát!

BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség