Sikertörténetek

Király Juli teljesen átváltozott!

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Könnyebben megyek fel a lépcsőn, sokkal lendületesebb vagyok, amióta iszom az IdealBody®® turmixokat. Már vége a versenynek, de én még mindig iszom és fogyok is szép lassan.

Én gyerekkorom óta küzdök a kilókkal. Tudatosan fogyózni tulajdonképpen csak az esküvőnk után kezdtem, mert nem tetszettek az esküvői fotók. Sokféle módszert kipróbáltam több - kevesebb sikerrel. A fogyókúrák alatt sokszor voltam fáradt, nem volt kedvem semmihez és az eredmények sem voltak soha tartósak. Már egy ideje belefáradtam a fogyókúrába. Éreztem, hogy kellene valamit csinálni, de mindig halogattam.

Örülök, hogy megtaláltam az IdealBody®-t

IdealBody®Aztán megláttuk a kolléganőimmel az IdealBody® fogyókúrás versenyre a felhívást és úgy gondoltuk, benevezünk. Veszteni valónk nem volt, jelentkeztünk és nagyon örültünk, amikor kiválasztottak bennünket. Ma már tudom, hogy hamarabb kellett volna az IdealBody®-t használnom, és nem mindenféle más módszereket. Mert ez tényleg jó és működik.

Szóval elkezdtük a versenyt. Nagyon jó volt, hogy az IdealBody®-sokat mindig lehetett hívni, Laura mindig mondott hasznos dolgokat, jó tanácsokat adott, mit hogyan csináljunk. Egymásnak is nagyon sokat segítettünk. Ha valamelyikünk egy kicsit mélyponton volt, akkor bíztattuk egymást.

Az IdealBody® turmixok egyébként nagyon finomak voltak, tényleg eltelítenek. Én az egész fogyókúra alatt sose voltam éhes. Nem kívántam a csokit és a kávét sem. Nagyon jó, én még most is iszom, mert nagyon megszerettem. Szóval nagyon jól betartható az IdealBody® program, nem macerás megcsinálni a turmixitalt. Otthon sem volt rossz, hogy főznöm kellett a családnak. Nem csábultam el, hogy egyek velük.

Amikor már nagyon látszott az eredmény, a többi kolléga is kérdezte, hogy mitől fogyunk ennyire. Ez jó érzés volt, hogy végre észrevették és dicsérgetnek. Amióta az IdealBody®-t csinálom nagyon jó érzem magam, egyáltalán nem vagyok fáradt vagy lehangolt. Csomó energiám van mindenre. És hát a ruhák! Az a legjobb, hogy olyan ruhákat tudok hordani, amiket évek óta nem. Nem szorítanak egyáltalán! Mindenki észreveszi. Épp a héten találkoztam egy szomszéddal, aki azt mondta, hogy annyit fogytam, hogy csak a hangomról ismert fel, Ritkán szoktunk találkozni és nagyon meglepődött.

Az IdealBody®-t nagyon ajánlom mindenkinek

Könnyebben megyek fel a lépcsőn, sokkal lendületesebb vagyok, amióta iszom az IdealBody® turmixokat. Már vége a versenynek, de én még mindig iszom és szerintem fogyok is szép lassan. A jó példa ragadós, hiszen az idősebbik húgom is az IdealBody®-val fogyókúrázik, és nála is látványosan mennek le a kilók és a centik, sőt a fiatalabbik húgom is az IdealBody®-val® tervezi a nyári fogyókúrát. Egy tanács: senki ne halogassa, mint ahogy én tettem. Bele kell vágni az IdealBody®-val, mert tényleg működik!

Juli diétájénak eredményei számokban:

- 2,7 kg súlycsökkenés
- 2 cm csípő körfogat csökkenés
- 3 cm derék körfogat csökkenés
- 8 cm mellkörfogat csökkenés
- 2 cm karkörfogat csökkenés
- 5 cm combtérfogat csökkenés

IdealBody®

BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség