Sikertörténetek

Mariann: csak zsírból fogytam

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Mariann fogyókúrás történetéből megtudhatjuk, hogy egy kétgyermekes anyuka is hatékonyan tud fogyni az IdealBody®®-val. Bár főz a családnak mégsem csábult el, mert a turmixitallal jóllakott volt a diéta alatt.

Örök harc a kilók ellen

De úgy érzem most itt a vége! Az IdealBody®-val® megtapasztalhattam, hogy kényelmesen, kínlódás nélkül elérhetem az álom súlyt és ami talán még fontosabb meg is tarthatom.

Én már voltam fent és lent is, voltam 45 kiló és 98 kiló is.
Anno az ikerlányaim születése után kínkeservesen koplalva fogytam vissza az ideális súlyomra, de mivel szeretek főzni - sütni és előszeretettel tartunk a családdal, barátokkal össznépi dínom-dánomot, 5 év alatt visszakúsztak rám a kilók - és ekkor jött a nagy lehetőség, az IdealBody®®.

Amit, ha nem adódik ez a lehetőség lehet nem próbálok ki, mivel nagyétkű és falánk vagyok, nem hittem abban, hogy ez a "csodaturmix", tényleg csodákra képes.

A 4 hetes diéta verseny alatt megtapasztalhattam, hogy éhezés nélkül végig lehet csinálni az Intenzív kúrát. Sosem voltam éhes, persze az agyam néha elcsábult, de bizonyítani akartam, legfőképpen magamnak, hogy meg tudom csinálni. Napról napra azt vettem észre, hogy ez nem is kerül különösebb erőfeszítésembe és ez nagyon megtetszett. Kiváló íze és állaga a turmixnak kielégítette az édesség iránti vágyaimat, a sav-bázis egyensúly megtartásához szükséges zöldség leve pedig nagyon jól esett mikor sós ízekre vágytam.

Konkrétan maga a rágás hiánya nem okozott gondot, ezen magam is meglepődtem. Nagyon pozitív volt, hogy pár perc alatt elkészíthető a turmix, ez nagyon fontos hiszen mint családos anyuka sokszor sajnáltam az időt arra pazarolni, hogy miután a családomnak megfőzök még a saját diétás étkeimet is elkészítsem, de az IdealBody®® azt az időt megspórolta nekem :D

IdealBody®

Egyre biztosabb lettem magamban, és abban hogy ez egy szuper diéta

Mivel a rajtam lévő súlyfelesleg kevés volt ezért nem vágytam arra ,hogy olvadjanak a kilók. És mivel én a diéta előtt is sportoltam hobbi szerűen, ezt megtarthattam a diéta alatt is. Ugyan olyan energikusan ment a torna a diéta alatt is sosem éreztem, hogy gyenge lennék. Ezért bátran ajánlom azoknak is, akik az utolsó pár kilóval küzdenek és sporttal kombinálnák a diétát.

Kilóban nem sok amit fogytam viszont az sem mindegy, hogy miből fogy az ember. Fogyhatunk több kilót is, ha az az izmunkból történik, nem fogjuk jól érezni magunkat petyhüdtek leszünk, viszont ha a zsírból fogyunk az alatta lévő vázizomzatunk szépen feszesen tartja majd a testünket és akkor érezzük úgy, hogy igazán bomba formában vagyunk.

Én is így vagyok ezzel. Lehet, hogy "csak 2,1 kg-ot" fogytam (ami azóta már -3,8 kg) a testtömegmérő gép is azt az eredményt hozta, hogy amit leadtam az csakis zsírból adtam le, és az izomtömegemből nem veszítettem az IdealBody®ban® lévő fehérjétől.

Innentől kezdve csak arra kell figyelnem hogyha azt venném észre, hogy billen a mérleg nyelve, akkor tartsak 1-2 nap IdealBody®® napot, és máris minden rendben lesz. Nem kell mostantól tartanom attól, hogy telik az idő és azzal kelljen szembesülnöm, hogy duci vagyok.

Köszönettel tartozok az egész IdealBody®® csapatának, hogy megadta ezt a lehetőséget, hogy "fogták a kezem" bármi kérdés felmerült készségesen segítettek és ez nem csak a fogyókúra verseny résztvevők kiváltsága, hanem mindenkié aki az IdealBody®®-t választja társként a fogyókúrában.

Szívből ajánlom mindenkinek!

Mariann fogyása számokban:
  •    - 2,1 kg súlycsökkenés
  •    - 4 cm csípő körfogat csökkenés
  •    - 6 cm derék körfogat csökkenés
  •    - 5 cm mellkörfogat csökkenés
  •    - 4 cm karkörfogat csökkenés
  •    - 4 cm combtérfogat csökkenés
BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség