Sikertörténetek

4 év után megszűnt a lábfájdalmam

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Zsuzsi a karácsony utáni mérlegelésen szembesült vele: elérte a mélypontot. A mérleg majdnem 100 kilót mutatott, a fájdalom pedig már mindennapos társa volt. Ez volt az a pillanat, amikor eldöntötte: változtat az életén.

Felelőtlen és mértéktelen evés

Sok anyukának ismerős lesz a történetem. Anyukaként, két gyerek mellett rendszeresen főzök, és nagyon sokáig egyáltalán nem gondoltam bele, hogy a főzés, kóstolás, ételkészítés alatt mennyi kalóriát viszek be én is észrevétlen. Ráadásul a maradékot is sajnáltam kidobni, inkább megettem. A döntő pillanat számomra karácsony után jött el. Január másodikán nagyon hosszú idő után ráálltam a mérlegre és ledöbbentett az a szám, amit láttam. Ez a szám egészen pontosan 98.8 kiló volt, talán az eddigi legnagyobb negatív rekordom. 

És pontosan tudtam, hogy mi vezetett idáig: a felelőtlen és mértéktelen evés.

Szemellenzősen éltem a napjaimat

Egészen eddig a pontig szemellenzősen éltem a napjaimat. Inkább bő ruhákba bújtam, minthogy szembenézzek a problémával. A tükörbe is csak ruhában néztem bele, az hogy én meztelenül belenézzek, az elképzelhetetlen volt. Nem szerettem magam. Nagyon sok fájdalommal éltem együtt. Mindennap lábfájdalommal keltem, főleg reggel volt ez érezhető, az első elinduláskor. Azt sem szerettem, hogy nem kapok ruhát magamra, vagy ha megtetszik valami, az abban a méretben már nincsen. Mégis ez a januári sokk kellett hozzá, hogy változtassak.

Próbálom megszokni, hogy a tükörnek higgyek

Amikor belevágtam a diétába, egy cél lebegett a szemem előtt: hogy a súlyom hetessel kezdődjön. A legnagyobb motiváció az volt, hogy csinosabbnak lássam magamat, de nehéz meghatározni az ideális formát, mert aki egyszer túlsúllyal ét, az nagyon sokáig azt fogja látni, amit túlsúlyosként látott. Most próbálom magam rászoktatni arra, hogy a tükörnek higgyek, hiszen a diéta alatt 22 kilót fogytam. A kollégáim, amikor meglátták az ilyen volt és ilyen lett fotót, azt mondták, hogy nem is emlékeztek, hogy ilyen duci voltam.

IdealBody®

Az új életmód az életem része maradt

A súlyom megőrzése érdekében továbbra is odafigyelek, hogy mit eszem, és ez kevesebb lemondással jár, mint sokan gondolnák. Annyiban módosult az otthoni főzés, hogy magamnak a köret teljesen más, de ugyanúgy megfőzök egy pörköltet tésztával a családnak, csak én a tésztát nem eszem, hanem zöldséget készítek mellé.

A mai napig szoktam fogyasztani az IdealBody turmixot, leginkább vacsorára. Nekem az a legnehezebb pont az életemben, az esti étkezés, mert hajlamos vagyok olyankor nagyon éhes lenni. Kedvencem volt a pisztáciás és a sós karamellás, a csokit a meggyel szívesen összekevertem. Elég édesszájú vagyok, úgyhogy örültem, hogy az összes turmix édes és finom. Nem volt unalmas így, hogy ennyi variáció van belőle.

Zsuzsi kedvenc termékei:
IdealBody® Készlethiány

PISZTÁCIA ízű IdealBody® diétás fehérje turmixpor

15 adag

Fogyj eredményesen, akár sport és életmódváltás nélkül is a PISZTÁCIA ízű IdealBody® turmixszal, ami valódi különlegesség, krémesen lágy, marcipános beütéssel egyedi ízvilágot képvisel. Az étkezéshelyettesítő turmix fogyókúránkkal éhezés nélkül is leadhatod a plusz kilókat. Ez a több mint 19 éve működő diétás módszer több százezer embernek segített már lefogyni, és egyedi összetételének hála, a jojó effektustól sem kell tartanod.

9 190 Ft 18 Ft/g

Kedvenc Kedvenc
Törlés
IdealBody®

CSOKI ízű IdealBody® diétás fehérje turmixpor

GLUTÉNMENTES, 15 adag

Fogyj eredményesen, akár sport és életmódváltás nélkül is a legnagyobb közönségkedvenccel, a nugátos CSOKIS IdealBody® turmixszal, mely ízével minden édesszájúnak élvezetessé teszi a fogyókúrát. Az étkezéshelyettesítő turmix fogyókúránkkal éhezés nélkül is leadhatod a plusz kilókat. Ez a több mint 19 éve működő diétás módszer több százezer embernek segített már lefogyni, és egyedi összetételének hála, a jojó effektustól sem kell tartanod. Gluténmentes, így az erre érzékenyek is bátran fogyaszthatják. 

9 190 Ft 18 Ft/g