Sikertörténetek

Már én vagyok az, aki a leghamarabb felpattan a székről

Mónika sosem volt egy tipikusan vékony alkat, ám a legtöbb kiló azután szaladt fel rá, hogy egy autoimmun betegségre gyógyszereket írtak fel neki. Pár sikertelen próbálkozás után talált rá az IdealBody-ra, ma pedig már ő ad tanácsot kolléganőinek  a diétázással kapcsolatban.

A gyógyszereim miatt folyton éhes voltam

Soha nem voltam vékony alkat, így nem is tudom milyen 60-70 kg-nak lenni. Két gyermekem van, egy 7 illetve 9 éves. A nagyobbik gyermekem születése után sajnos egy autoimmun betegséget diagnosztizáltak nálam: sclerosis multiplexet. Nagyon sok idegvédő gyógyszert kellett szednem, ami a B-vitamin minden fajtáját tartalmazza. Ettől pedig mindig éhes az ember, így ebben az időben nem kevés kiló szalad fel rám. Próbáltam lefogyni, ami sikerült is és nem is. Sajnos koplaltam, így kiéheztettem a szervezetem, és nyilván így jött a jó-jó effektus.

Hirtelen ötet volt az IdealBody diéta

2021. december 10-én egyik percről a másikra döntöttem el, hogy végre meg szeretnék szabadulni ettől a rettenetes súlyfeleslegtől, és hogy most megpróbálom az IdealBody turmixokkal. A duci diétát kezdtem el, amit pontról pontra betartottam.

Lement az első 30 nap és tudtam, hogy nem szeretném abbahagyni, mivel nem éheztem és egyre jobban éreztem magam a bőrömben. Az első shake óta nem éreztem éhséget, nem kívántam semmilyen szilárd ételt, akármilyen jó illata volt és jól nézett ki, amit mások ettek mellettem. Eddig összesen 90 napot csináltam végig, most ott tartok hogy eszem normál étrend szerint, de persze odafigyelek hogy mit, és inkább többször keveset veszek magamhoz.

Már több embert meggyőztem, hogy próbálják ki

A kórházban, ahol dolgozom, mindenki meg van döbbenve hogy hogyan sikerült ennyit fogynom. Már több embert meggyőztem, hogy próbálják ki az IdealBody termékeit, mert ez az, ami nekem is bevált. A férjem például nemrég kezdte, és már -14kg-nál tart. De térjünk vissza hozzám: 124kg-ról kezdtem és most 97 kg vagyok, ez -27 kiló. Mivel a csontozatom elég sűrű, így senki nem hiszi el, hogy ennyi kiló vagyok, ami nagyon jól esik.

IdealBody®

Sokkal energikusabb lettem

A számok meleltt másban is látom a diéta hatását. A munkában sokkal energikusabb lettem. Már én vagyok az, aki a leghamarabb felpattan a székről, akár otthon, akár a munkahelyen. Azóta, hogy belevágtam az IdealBody diétába, csak egészségesen táplálkozom. Semmilyen pékárut nem eszem, édességet meg előtte sem ettem, mert nem szeretem.

Új célom még legalább 10-15 kiló mínusz, ami hamarosan össze is fog jönni, már megvettem a következő shake repertoárt. A sportról annyit, hogy a betegségből kifolyóan csak mértékkel sportolhatok, így elmondható sportolás nélkül fogytam. De a séta minden mennyiségben a napjaim része, így azért a mozgás megvan.

Köszönöm a lehetőséget hogy kipróbálhattam ezt a szuper módszert.

Üdv.: Mónika  

IdealBody®

Neked ajánlott csomagok

14 napos kihívás diéta csomag - 165 cm alatti magassághoz

2 db étkezéshelyettesítő shake + Antioxidáns tabl. + Sav-Bázis E. tabl. + Shaker + AJÁNDÉK étrend

Az IdealBody® 14 napos kihívás diéta gyors, ugyanakkor rendkívül hatékony módszer. Az első 3 napban kizárólag shaket fogyasztasz majd, ezután pedig egy 600 kalóriás szilárd étkezéssel kombinált szakasz következik. Az IdealBody® shake-kek 23 féle vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, így diétád alatt sem kell aggódnod a megfelelő tápanyagbevitel miatt. Ezt a csomagot kifejezetten 165 cm alattiak számára ajánljuk. 

Egyszerű: nincs számolgatás, csak keverd be a shake-et és élvezd a finom ízeket!
Tápláló: 40% fehérjével, minőségi szénhidrátokkal, 23-féle vitaminnal és ásványi anyaggal, valamint rostokkal.

Mely étkezéseket helyettesítsd az IdealBody shake-ekkel a program során: 
a diéta alatt az egészséges súlycsökkentés érdekében IdealBody® szakértőink által meghatározott rendszert kell követned!

A program részletes leírását a Felhasználás alatt találod itt, a termékadatlapon.

Az étrend digitális termék, ezért nem lesz a csomagodban, a vásárlásodat követő 3-4 napban küldjük ki a rendelés során megadott e-mail címre.

30170 Ft

Törlés

30 napos alakformáló diéta csomag - 165-180 cm közötti magassághoz

5 db étkezéshelyettesítő shake + Antioxidáns tabl. + Shaker + AJÁNDÉK étrend

Az IdealBody® 30 napos diéta és fogyókúra programot kisebb és nagyobb súlyfeleslegnél egyaránt ajánljuk. Ez egy szünet nélkül ismételhető, hatékony diétaprogram, mely könnyen beépíthető a mindennapokba.

Egyszerű: nincs számolgatás, csak keverd be a shake-et és élvezd a finom ízeket!
Tápláló: 40% fehérjével, minőségi szénhidrátokkal, 23-féle vitaminnal és ásványi anyaggal, valamint rostokkal.

Mely étkezéseket helyettesítsd az IdealBody shake-ekkel a program során: 
a diéta alatt az egészséges súlycsökkentés érdekében IdealBody® szakértőink által meghatározott rendszert kell követned!

A program részletes leírását a Felhasználás alatt találod itt, a termékadatlapon. 

Az étrend digitális termék, ezért nem lesz a csomagodban, a vásárlásodat követő 3-4 napban küldjük ki a rendelés során megadott e-mail címre.

59790 Ft

Törlés

CSOKI ízű IdealBody® diétás fehérje shake

GLUTÉNMENTES, 15 adag

A kedvenc ízetek, a nugátosan lágy CSOKIS IdealBody® shake, mely hosszú évek óta közönségkedvenc és minden édesszájúnak élvezetessé teszi a fogyókúrát. Ez az étkezéshelyettesítő shake gyorsan és egyszerűen, 2 perc alatt elkészíthető, és nagyon finom is. Használd fogyókúrához, vagy az egészséges mindennapok részeként reggelire, ebédre vagy vacsorára.

A Glamour kuponkódot a glamour.hu digitális kuponfüzetében találod.

10990 Ft 21 Ft/g

Törlés

Szakácskönyv: Diétás receptek, izgalmas ízek

60 reggeli és ebéd recepttel

Ízletest és diétásat enni minden fogyókúrázó álma – és szerencsére a megfelelő receptekkel nagyon is lehetséges. Első saját szakácskönyvünkben 60 recepten keresztül mutatjuk meg, hogy a jó diéta nem jár koplalással, hanem úgy járul hozzá az egészségesebb életmód kialakításához, hogy közben még finomabbakat eszünk, mint előtte.

I

4500 Ft helyett3825 Ft

Törlés

Diéta induló csomag

2 db étkezéshelyettesítő shake + Antioxidáns tabl.+ AJÁNDÉK Shaker

Az  induló csomag része két étkezéshelyettesítő diétás fehérje shake, egy doboz Antioxidáns kapszula és egy ajándék shaker.
Csatlakozz hozzánk az IdealBody® zárt Facebook csoportjába és kérdezd az IdealBody® szakértőit! 

25530 Ft

Törlés
BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség

Akciók és tippek a postafiókodban