Sikertörténetek

Melinda 18 kilót fogyott 6 hónap alatt

Végre megértettem a testem működését, a fehérjék fontosságát. Nagy segítség volt ebben az IdealBody fehérjeturmixok, a tanácsadók támogatása, a közösség segítő ereje, és a sikertörténetek összessége.

Ezúttal sikeres volt a fogyás

"Életem során ez a harmadik nagyobb fogyásom. Az első kettő stressz hatására történt, amikor is rengeteg izomtömeget elvesztettem. A mostani diéta úgy gondolom azért volt sikeres, mert végre megértettem a testem működését, a fehérjék fontosságát. Nagy segítség volt ebben az IdealBody fehérjeturmixok, a tanácsadók támogatása, a közösség segítő ereje, és a sikertörténetek összessége.

Az IdealBody turmixokat választottam

Étkezéshelyettesítő turmixokat kerestem. Olyan turmixokat, amelyek teljes mértékben helyettesítenek egy étkezést.  Mellette nagyon fontosnak tartottam, hogy tanácsokat is lehet kérni, ha elakad az ember. Ami még nagyon szimpatikus ebben a diétában, hogy receptekkel segítik a diéta sikerességét.

Semmilyen étel nem hiányzott a diéta alatt

Azt gondoltam, hogy a diéta alatt majd csak pár ételt ehetek, ezért meglepetés volt számomra, hogy tulajdonképpen szinte minden ételnek van diétás verziója, így nem hiányzott semmilyen étel. Ha valamit megkívántam, megkerestem a receptjét, és elkészítettem. Ízbeli különbség szinte nem is volt.

Imádom az IdealBody diétás recepteket

Több kedvencem is lett a diéta során. Nagyon ízlik az Egyéjszakás zabkása, a Citromos csirke paprikás bulgurral, a Lecsós csirkemáj teljes kiőrlésű nokedlivel, a Csirkés-zöldséges köles és a Sonkás-sajtos rakott karfiol. A római köményt eddig én nem használtam, de mint kiderült, nagyon karakteres jó fűszer.
 
Egy tanács, ami jól jött volna az elején

Ha most kezdeném a diétát  rögtön elkezdeném a kollagén fogyasztását is. Meglepetés volt számomra, hogy nagyon gyorsan olvadtak le a kilóim, így nem számítottam rá, hogy a bőröm nem tudja ezzel egyedül felvenni a versenyt. 2 hónapos kollagén komplex fogyasztása viszont már jó eredményt hozott, amit azóta is fogyasztok.

Más lett az életem 

A nagy testsúllyal már kezdtem mindent halogatni: otthoni munkákat, nem mentem sehova. Most mindenekelőtt energikusabb vagyok, gyorsabban nekiállok bárminek. Szívesebben nézek bele a tükörbe is, és élvezem, hogy rám jönnek a régi ruháim.
A turmixokat pedig imádom.  Négy íz ejtett rabul: a sós karamella, a meggy, banán és a cappuccino.

Szerencsés vagyok, a családom támogatott

A párom és a fiaim az elejétől kezdve támogattak a diéta alatt, nem volt visszahúzó erő. Sokszor ők főzték meg nekem az aktuális ebédemet. Sőt! Volt, hogy ettek is belőle, annyira ízlett az egész családnak az IdealBody 30 napos programjához tartozó diétás menü

Ha  nincs meg ez a támogatás,  itt van az IdealBody szakértő csapata és a zárt Facebook csoport, amely szintén sokat segít a diéta alatt."

Neked ajánlott csomagok

14 napos kihívás diéta csomag - 165 cm alatti magassághoz

2 db étkezéshelyettesítő shake + Antioxidáns tabl. + Sav-Bázis E. tabl. + Shaker + AJÁNDÉK étrend

Az IdealBody® 14 napos kihívás diéta gyors, ugyanakkor rendkívül hatékony módszer. Az első 3 napban kizárólag shaket fogyasztasz majd, ezután pedig egy 600 kalóriás szilárd étkezéssel kombinált szakasz következik. Az IdealBody® shake-kek 23 féle vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, így diétád alatt sem kell aggódnod a megfelelő tápanyagbevitel miatt. Ezt a csomagot kifejezetten 165 cm alattiak számára ajánljuk. 

Egyszerű: nincs számolgatás, csak keverd be a shake-et és élvezd a finom ízeket!
Tápláló: 40% fehérjével, minőségi szénhidrátokkal, 23-féle vitaminnal és ásványi anyaggal, valamint rostokkal.

Mely étkezéseket helyettesítsd az IdealBody shake-ekkel a program során: 
a diéta alatt az egészséges súlycsökkentés érdekében IdealBody® szakértőink által meghatározott rendszert kell követned!

A program részletes leírását a Felhasználás alatt találod itt, a termékadatlapon.

Az étrend digitális termék, ezért nem lesz a csomagodban, a vásárlásodat követő 3-4 napban küldjük ki a rendelés során megadott e-mail címre.

30170 Ft

Törlés

30 napos alakformáló diéta csomag - 165-180 cm közötti magassághoz

5 db étkezéshelyettesítő shake + Antioxidáns tabl. + Shaker + AJÁNDÉK étrend

Az IdealBody® 30 napos diéta és fogyókúra programot kisebb és nagyobb súlyfeleslegnél egyaránt ajánljuk. Ez egy szünet nélkül ismételhető, hatékony diétaprogram, mely könnyen beépíthető a mindennapokba.

Egyszerű: nincs számolgatás, csak keverd be a shake-et és élvezd a finom ízeket!
Tápláló: 40% fehérjével, minőségi szénhidrátokkal, 23-féle vitaminnal és ásványi anyaggal, valamint rostokkal.

Mely étkezéseket helyettesítsd az IdealBody shake-ekkel a program során: 
a diéta alatt az egészséges súlycsökkentés érdekében IdealBody® szakértőink által meghatározott rendszert kell követned!

A program részletes leírását a Felhasználás alatt találod itt, a termékadatlapon. 

Az étrend digitális termék, ezért nem lesz a csomagodban, a vásárlásodat követő 3-4 napban küldjük ki a rendelés során megadott e-mail címre.

59790 Ft

Törlés

CSOKI ízű IdealBody® diétás fehérje shake

GLUTÉNMENTES, 15 adag

A kedvenc ízetek, a nugátosan lágy CSOKIS IdealBody® shake, mely hosszú évek óta közönségkedvenc és minden édesszájúnak élvezetessé teszi a fogyókúrát. Ez az étkezéshelyettesítő shake gyorsan és egyszerűen, 2 perc alatt elkészíthető, és nagyon finom is. Használd fogyókúrához, vagy az egészséges mindennapok részeként reggelire, ebédre vagy vacsorára.

A Glamour kuponkódot a glamour.hu digitális kuponfüzetében találod.

10990 Ft 21 Ft/g

Törlés

Szakácskönyv: Diétás receptek, izgalmas ízek

60 reggeli és ebéd recepttel

Ízletest és diétásat enni minden fogyókúrázó álma – és szerencsére a megfelelő receptekkel nagyon is lehetséges. Első saját szakácskönyvünkben 60 recepten keresztül mutatjuk meg, hogy a jó diéta nem jár koplalással, hanem úgy járul hozzá az egészségesebb életmód kialakításához, hogy közben még finomabbakat eszünk, mint előtte.

I

4500 Ft helyett3825 Ft

Törlés

Diéta induló csomag

2 db étkezéshelyettesítő shake + Antioxidáns tabl.+ AJÁNDÉK Shaker

Az  induló csomag része két étkezéshelyettesítő diétás fehérje shake, egy doboz Antioxidáns kapszula és egy ajándék shaker.
Csatlakozz hozzánk az IdealBody® zárt Facebook csoportjába és kérdezd az IdealBody® szakértőit! 

25530 Ft

Törlés
BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség

Akciók és tippek a postafiókodban